Amikor elkezdtem a coaching irányába érdeklődni, kezdetektől az volt a hosszútávú célom, hogy végül gyerekeknek és fiataloknak segíthessek. Rengeteg coaching irányzat létezik, így alapképzésnek olyat választottam, amely széleskörűnek tűnt életkor tekintetében is. Azonban a saját magánéletemből fakadó tapasztalataim azt mutatták, hogy gyermekek esetében valóban a megoldásközpontú megközelítés tűnik a leginkább hatékonynak. Így némi szkepticizmussal ugyan, de nagy érdeklődéssel és várakozással kezdtem bele a Solutionsurfers megoldásfókuszú coaching gyermekekkel és kamaszokkal c. képzésébe, amely a mai napon fejeződött be. És bár úgy tűnhet, ez itt most a reklám helye ????de nem.

Ugyanis nem a reklám miatt jutott eszembe, ma tollat- helyesebben klaviatúrát- ragadni, hanem mert reggel szembe jött velem egy érdekes cikk, a toxikus pozitivitásról. Pont ma, amikor hetek óta a teljes mértékig megoldásközpontú gondolkodásmódot és coaching módszertant igyekszem elsajátítani. Nem tudtam emellett a véletlen mellett „elmenni”. Méghozzá azért nem, mert a megoldásközpontúság véleményem és eddigi tapasztalataim szerint, felnőttek esetében nem feltétlen kivitelezhető. Ugyanakkor azt is felismertem, hogy megoldás ide vagy oda, ez az irányzat sem mellőzi az ügyfél problémáinak elfogadását, nem bagatellizálja el, vagy kerüli ki elegánsan a folyamat során. Csupán nem a problémákra helyezi a hangsúlyt.

A toxikus pozitivitás egy elég megosztó téma. Részszint azért, mert aki „benne van”, annak fel sem tűnik a legtöbb esetben, aki pedig mások által elszenvedője, azt sok esetben negatívnak vagy pesszimistának titulálják, amennyiben erre felhívja a figyelmet.

Akár gyermekekről, akár felnőttekről beszélünk, pont ugyanolyan hangsúlyos felismerni a pozitív dolgok mellett, a negatív dolgokat is. Fontos, hogy meg tudjuk nevezni a bennünk zajló érzéseket, abban az esetben is, ha azok nem pozitív érzelmek.

És bár valóban, életünk nehezebb szakaszain átsegíthet minket az a képesség, hogy meglássuk a jót, illetve a lehetőségeket a rossz helyzetekben is, nem tud nem eszembe jutni az egész téma kapcsán, az a mondat, amelyet egy régi ismerősöm sokat mondogatott és amelyet minden tapasztalatom, ismeretem és sok esetben alternatívnak mondható hozzáállásom mellett, bizonyos esetekben teljesen jogosnak érzek (a szöveghűség miatt moderálás nélkül idézem ????).

„Van, amikor a sz_r simán csak sz_r marad.”