Ha elgondolkozol, hol-mikor hallottad utoljára ezt a szófordulatot, akkor jó vagy rossz benyomás kötődik hozzá?

Nézzük a” jajj, -hagyd- már” kifejezés leggyakoribb valódi háttérjelentéseit pozitív felhanggal:

• ah, nem komolyan gondoltam ám, nehogy megbántódj (szükség esetén magyarázattal, kifejtéssel, nem csupán odavetve)
• ne folytasd, mert már fáj a hasam a röhögéstől
• ah, hagyd a francba, nem annyira fontos, hogy időt/energiát pazaroljunk rá, hacsak neked nem lényeges
• inkább beszéljünk értelmesebb/más dologról

És nézzük mi történik, ha ez a kifejezés képletesen a sírásó ásójává válik, amivel rádobja az utolsó lapát földet a kifejezést kapó képzeletbeli lelki romjaira és/vagy önbecsülésének sírjára? Melyek a leggyakoribb valódi háttérjelentések negatív felhanggal:

• hagyjuk, én úgyis jobban tudom, mint te
• mit rinyálsz ha nekem nem fáj, akkor tuti neked sem
• túlreagálod
• nem is gondoltam komolyan – persze a felelősségvállalás, a másik oldalának megértése/elfogadása/legitimálása nélkül
• ugyan, volt már ilyen helyzet, akkor is túlléptél rajta, majd ezen is, szükségtelen megmagyaráznom, vagy ne adj’ isten bocsánatot kérnem
• neked úgyis mindent le lehet nyomni a torkodon, akkor ezt is
• ez engem nem érdekel, és nem vagyok tekintettel arra, hogy téged meg igen

A jajj, hagyd már a bagatellizálás totum factuma.
Mégis sok esetben elengedjük, és valljuk be, van, amikor valóban nem is lényeges, hogy a másik fél számára részletezzük, hogyan csapódik le nálunk ez a kijelentés. Hiszen a véleménye mindenkinek a sajátja, szokták mondani.

De túlnyomórészt nem az előző variáció áll fenn, sajnos. Szóval mit tehetünk egy ilyen helyzetben? Egyáltalán honnan tudjuk, hogy kell-e tennünk valamit az adott szituációban? Hogyan alakíthatjuk ki magunkban, hogy időben meghalljuk a vészcsengőt, hogy időben lássuk lobogni azt a bizonyos red flaget?

Most mondhatnék közhelyes mondatokat erre figyelemfelkeltésnek, de az az igazság, hogy mint mindenhez, ehhez is idő kell. Alapja nem valami csodaszer, vagy titkos módszer, hanem az önismeret.

Kilépve kicsit a ’coach nem ad tanácsot’ keretből, a leghasznosabbnak talán azt gondolom ebben a helyzetben, hogy ha egy ilyen mondat elhangzásakor végigfut rajtunk egy rossz érzés, ne hessegessük el, figyeljünk rá oda. Gondoljuk át, miért is esett ez rosszul nekünk igazán. Ne azon agyaljunk, hogy jajj hát a másik hogyan mondhatott ilyet, azt csak ő tudja igazán, a kijelentései miért nem átgondoltak, vagy miért nem fordít a szavai hatására elég figyelmet bizonyos embereknél vagy helyzetekben. Nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk, hanem hogy bennünk miért azt a reakciót okozta, amit? Miért is lényeges ez számunkra? Lényeges-e egyáltalán, vagy csak emlékeztet minket valamire, amit belül tudattalanul hozzá csatolunk?

Sokszor ezek a helyzetek olyan érzéseket hoznak felszínre, amelyek nem is a másikról szólnak, hanem rólunk.

Ezért (is) fontos az, hogy időt fordítsunk saját magunk megértésére, ahelyett, hogy mások viselkedésének okát kutatjuk, vagy bíráljuk.

És ha éppen konkrétan pont ahhoz a személyhez kötődik ez az érzés bennünk, merjünk határt húzni. Merjük azt mondani: Állj.

A félreértések jó nagy százalékának hátterében a valódi értő figyelem és a minőségi kommunikáció hiánya áll.

A megoldás nem mások, hanem önmagunk megértésével kezdődik.